Bejegyzések

145. Olvasói levél a MarketingIskolának 2.

2012, január 16, hétfő

(Ha még nem olvastad a 144.-es bejegyzést, akkor uzsgyi és klikk az alábbi sorra, mert ha nem, akkor nem fogod érteni ezt a bejegyzést.

Klikk: Ez az “alábbi” sor!

—————————————————————————————————————

No…

Köszönöm!

Köszönöm!

Köszönöm!

Őszintén mondom, büszke vagyok rátok.

Azokra is, akik nem csak blog hozzászólásként, hanem mailon vagy éppen a Facebookon fejtette ki a véleményét.

(Tényleg… ismerjük egymást a Facebookon? Ha nem, akkor klikk: Farkas Levente. És klikk: MarketingIskola.ro)

Büszke vagyok rá, hogy olyan vállalkozókat ismerhetek, mind Ti, hogy olyan vállalkozók az ügyfeleim mind Ti.

—————————————————————————————————————

Meggyőződésem, hogy a gondolkodni illetve gondolataikat megosztani tudó vállalkozóké a jövő.

Az egyéni harcosok ideje lejárt. Ezért esett igen-igen jól, hogy néhányan őszintén segíteni akartak és nem kevés időt szántak a hozzászólásuk megírására.

—————————————————————————————————————

Az alábbi pár sor, 10 évvel ezelőtt “íródott”.

“Az előző (144.-es) bejegyzésben lévő vállalkozással semmi gond.

1. Az Üzleti Modellje rendben.

2. A terméke rendben.

3. A marketingje rendben.

4. A munkatársai motiválása rendben.

5. A tulajdonosi gondolkodásmódja rendben.”

—————————————————————————————————————

Egyetlen gond van: Ránézve a naptárra, 2012-őt írunk…

—————————————————————————————————————

I. Az üzleti modell

Az a vállalkozás, akinek az Üzleti modellje az ország “olcsó” munkaerejére épül, az igen… gondban van.

Ugyanúgy az a vállalkozás is gondban van, akinek az Üzleti Modellje arra épül, hogy bal oldalt olcsón veszünk, jobb oldalt pedig drágábban eladunk.

Sorolhatnám a sort azok a vállalkozások irányába, amelyekben gyakorlatilag “semmi nagy kunszt nincs”, vagy éppen azok irányába, akiknek a piacágán, termékén egyszerűen NINCS korrekt árrés és működni, fejlődni akarnak.

Igen.

Ha nincs rendben az Üzleti Modell, akkor gond van.

 

Az ALAP elképzelés, AMITŐL működnie kellene a cégnek, ha nincs naprakésszé téve, akkor nemhogy a marketing, nemhogy a konkurenciát odavágó termék, de még a zseni tulajdonos sem tud eredményeket elérni.

—————————————————————————————————————

II. A termék

Az a kereskedő vállalkozás, aki még mindig azt hiszi, hogy az általa forgalmazott termék az jó, nagyot téved. Az építőanyag kereskedő, lehet büszke, hogy jó téglát forgalmaz, de az nem az ő terméke. Az a téglagyár terméke.

Ha valaki gyárt és a tudása, eszközei alapján valóban kiváló terméket tesz a piacra, az egy jó dolog, de korántsem biztos, hogy elég. Sajnos senkit nem érdekel, hogy te a maximumot hozod ki az eszközeidből, tudásodból. Az a kérdés, hogy a piac szemszögéből jó-e a termék…

Igen. Ha átlagos a termék, akkor zseniális marketing kell, hogy haladj.

Igen. Ha gagyi a termék, akkor a zseniális marketing sem elegendő.

Igen. Ha abszolúte űberprofi a terméked, akkor egy korrekt marketing elegendő.

—————————————————————————————————————

III. A marketing

Az a vállalkozó, aki úgy gondolja, hogy a marketing “annyira nem életbevágó”, kb. “még 20 percig” fog piacon maradni.

Aki azt mondja, hogy “de az én piacom más”, “a marketing drága”, “nem én kell értsek a marketinghez”, “nekem erre nincs időm” és ezekhez hasonló, annak szintén percek kérdése és fejre fog állni.

Akinek nem életbevágó / nem ér rá / nem érti / nem tudja mérni / drága a marketing az gyakorlatilag azt mondja, hogy “Enni, nem életbevágó / nem érek rá enni / nem értem, hogyan kell enni stb.”

Amennyiben valaki NEM akar életben maradni, akkor nem kell enni.

Ha valaki NEM akar pénzt keresni – és a tudomány mai állása szerint a pénz az ügyfelek adják, ügyfél pedig a marketingtevékenységből származik – akkor nem… nem kell marketing.

Neked, van egy pár oldalban összefoglalható, tudatosan összerakott marketing terved? (Enélkül kapkodás és kilátástalanság van…)

—————————————————————————————————————

IV. A munkatársak motiválása

“Juhhé! Megkaptam a minimálbéremet! Gyerünk fiuk, alkossunk valami nagyot, toljuk a szekeret!

Járjunk nyitott szemmel, adjunk ötleteket a főnöknek, hiszen mindent ő sem láthat!

Annyira boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Örülök és büszke vagyok a munkaadómra!”

Hát ez a fajta megnyilvánulás, a minimálbéresek esetén, igen ritka…

A munkatársad, még egy kéz, még egy láb, még két szem. Szükség van rá, ha növekedni akarunk. De neki is van egy élete, vannak céljai és ezek a célok finanszírozást igényelnek. Ha nem halad a céljai felé, akkor demotivált és “fogjuk meg és vidd” nézőponttal dolgozik.

—————————————————————————————————————

V. A tulajdonosi gondolkodásmód

Szaladd át, hogy az előző blogbejegyzésben (A 144.-es) a levélíró mit mond:

1. a marketing nem életbevágó “mert nem belföldi piacra termelünk”
2. duplázódott a minimálbér
3. a költségek folyamatosan növekednek
4. az előző két okot, a termelékenység növelésével, nem lehet semlegesíteni
5. a külföldi partnerek, nem reagálnak az itthoni körülményekre
6. óriási az olcsó konkurencia – Ukrajna, Makedónia, Szerbia – akik féláron dolgoznak
7. nem lehet csalni, feketézni – minden papíron van
8. a kilátástalanság alappillére a sok korrupt politikus
9. az állami pénzeket nem “megfelelő” helyre irányítják
.
A tulajdonosi gondolkodásmód kapcsán: a felsorolt problémákból hány darabra tud Ő hatni és hány probléma létezik és fog létezni, amelyre egyszerűen nem vagy minimális mértékben tudunk hatni?
.
Hány autóversenyzőt hallottál már azért panaszkodni, miszerint: “Túl kanyargós a pálya?” A pálya az adott. A pályához képest kell jó autó, jó autóvezető.
.
A piac, a társadalom, a jogszabályi körülmények adottak.
Ezekhez képest kell (1)életképes Üzleti Modell, (2)életképes Ügyfélszerző Rendszer, (3)életképes Termék/Szolgáltatás.
Ez az Üzleti élet Szentháromsága!
.
Vannak létező körülmények, amelyek az összes vállalkozóra hatnak, attól függetlenül, hogy milyen piacágon, milyen termékkel és milyen ügyfelekkel dolgozunk.
—————————————————————————————————————

Az a jó kérdés, hogy:

- a létező piacból
- a létező Üzleti Modelledből
- a létező termékedből
Mit tudsz kihozni?

“A jelenlegi tudásom pontosan addig juttatott, ahol most tartok.”

Nézz rá!

“Ha tovább szeretnék jutni, akkor mit kellene fejlesszek?”

Nem a tudásodat?
—————————————————————————————————————
Sokak számára, pontosan jókor jött az előző blogbejegyzésben és itt tárgyalt olvasói levél.
Megerősített benne, hogy a vállalkozások ALAP pillérét képező dolgokkal még foglalkozni kell.
Pontosan ezért, van egy újdonságunk is, illetve a tavalyi legfontosabb előadásainkat, megismételjük!
.
Új!
.
Ismétlés!
Vajon, mit mondtak akik már korábban részt vettek az alábbi műsorainkon?
.
I. Jogod és talán lehetőséged is van, hogy egy olyan vállalkozásod legyen, amely jó eszköz a céljaid eléréséhez. Ehhez viszont KELL a naprakész Üzleti Modell. Klikk: Újratervezés – “Az Üzleti Modelled rendbe tétele”
.
II. Egy ház egy rendszer. Egy autó egy rendszer. Ha bármelyik fő alkotóelemét kihagyod, akkor a rendszer nem fogja végezni a dolgát. A marketinggel való munka, egy rendszer. Ezt rakja össze a Bevételgenerátor.
.
III. Az, hogy kiszolgálom a bejövő igényeket, nem értékesítés. Ha annak adsz el, aki venni akar, akkor korántsem lesznek olyan eredményeid, mintha tudatosan eladnál.
Klikk: Az Értékesítés Anatómiája (Itt van egy jó kis videó is.)
—————————————————————————————————————

1 hozzászólás. Szólj hozzá!

  1. Krisán Csaba szerint:

    Nem tudok mást mit mondani,csak azt,hogy köszönöm,hogy itt lehetek köztetek!

Szólj hozzá!

*