88. Micimackó filozófia
Tudott valamit ez a Micimackó, amikor azt mondta, hogy:
“A szervezés az, amit azelőtt csinálsz,
mielőtt csinálni kezdesz valamit,
hogy amikor csinálod, NE zavarodj össze!”
Ez valójában az előre gondolkodás FILOZÓFIÁJA.
Egyes országokban, léteznek olyan vállalkozók, akik nem mind terveznek, szerveznek, meg előre gondolkodnak… Ők nem filozofálnak.
Ők egyszerűen csak CSINÁLJÁK a dolgokat.
Ez önmagában igen dicséretes, hiszen matatással NEM lehet előre haladni.
Az még dicséretesebb lenne, ha előre gondolkodnánk, egy kicsit szerveznénk, TERVEZNÉNK és úgy CSINÁLNÁNK a dolgokat.
Az meg aztán mindennek a teteje lenne, ha egy kis szervezéssel és TERVEZÉSSEL, CSINÁLTATNÁNK a dolgokat.
Vajon Micimackó miért fogja ennyire a fejét?
Ez a búslakodó fotó 2012-ben készült. (Igen… 2 év múlva készült fotót sikerült megszereznem…)
Azért fogja a fejét ez a maci,
mert valamit nagyon elrontott.
Volt egy vállalkozása. Jót adott az ügyfeleinek, igyekezett minden kérésnek maximálisan megfelelni, nagy céljai voltak, de egy fontos tényezőre NEM fektetett elég NAGY hangsúlyt.
Egy olyan tényezőre nem fektetett elég nagy hangsúlyt amely:
- alapjaiban felforgatta a piacát
- módosította az ügyfeleinek a gondolkodásmódját
- megváltoztatta a vásárlói életvitelét
- kőkemény hatással volt az egész társadalomra
- még hatalmas médiamogulokat is tönkre tett
Mi volt a “bűne” szegény mackónknak?
Nem érezte eléggé, hogy:
- az Internet mit csinál
- neki hogyan kellene módosítania a gondolkodásmódját az Internet miatt
- mit kellene tegyen – az internet miatt
Nem érezte eléggé…
De várjunk csak!
Ja igen… a képen található medve, Micimackónak az unokatestvére. (2010-es fotó)
Őt az egyik legjobb barátja (Tigris) éppen húzza egy előadásra, ahol az Internet a téma.
Ez az az előadás volt, ahol Micimackó unokatestvére megértette azt, amit maga Micimackó kihagyott. (2012-ben pedig fogja a fejét…)
…
Az alábbi fotón Micimackó unokatestvére, egy másik legjobb barátjával (Malacka) örvend a féléves pénzügyi eredményeknek.
De most komolyan:
- van kétséged afelől, hogy az internet még jobban behálózza az életünket, változtatja az ügyfeleid mentalitását?
Helyes válasz: Nincs kétségem.
- biztos vagy benne, hogy a konkurenciád lekoppintott weboldala neked eredményt hoz?az Internet a téma.
Helyes válasz: Nem vagyok benne biztos.
- nyakad teszed rá, hogy a weboldalkészítődet annyira érdekli a céged, az ügyfeled mint téged?
Helyes válasz: Nem merem nyakam tenni rá.
- ugye nem vagy naiv, hogy azt hidd: Az Én ügyfeleimre ez nincs hatással.
Helyes válasz: Nem… nem vagyok naiv. Tudom, hogy az én ügyfeleimre is már hatással van és idővel még nagyobb hatással lesz.
1. Tetszik, vagy nem tetszik, mentalitást kell váltsunk.
2. Tetszik vagy nem tetszik, új világhoz, új eszközök, új nézőpontok kellenek.
- Nincs időd? Idő mindig, mindenkinek ugyanannyi van. A kérdés az, hogy mire szánod?
- Július 22-én nem tudsz Székelyudvarhelyen lenni, mert pont nyaralni mész? És a jövőben is lesz miből?
- Drága? Most őszintén… egy olyan témakörre, amelynek a NEM vagy NEM MEGFELELŐ ismerete kihúzhatja a talajt a lábad alól… egy ilyen témakörre 247 lej sok?
Nem halogatok, nem várok, megyek a jelentkezési laphoz!
Klikk ide Most! Net – Vontat. Ezt nem késem le!





Háááát Levente!
Te nem vagy normáááális
Igen tanulságos és szemléletes ez a kis mese…
Gratulálok!
Köszi
Nem is akarok normális lenni.
Ahogy a legtöbb vállalkozás sem normális, hogy ilyen körülmények között is kitart és húzza az igát foggal, körömmel. Kalapom előttük…
Egyébként nekem osztán ne Gratulálj! Inkább érd el, hogy mi gratulálhassunk neked!
Ehhez nincs mit hozzauzzek.
Max. annyit, hogy az osszes olyan weboldalkeszito, akivel en eddig talalkoztam, semmit nem tud a cegrol, de mar konyekig bele akar nyulni, hogy weboldalt keszitsen…
Lehet ilyet?
Csak azt kepesek megcsinalni, amit en kerek toluk… szerintem ez a kategoria ki fog halni a piacrol.
Egyszeruen lehetetlen kozos nevezore jutni veluk. Futoszallagon nyomjak a sablonokat, de azt nem nezik, hogy az a weboldal mit kellene csinaljon!
Ez kb. olyan, mintha egy doki meg sem vizsgálna, de már matatna a szike felé.
A válasz: Igen… lehet ilyet.
Addig, amíg nem mondod meg neki pontosan, hogy mit akarsz, addig sablonokkal fog dolgozni.
Te kell megfogalmazd az elvárásaidat… persze ehhez neked Pontosan tudnod kell, hogy mit akarsz csinálni, mit akarsz kihozni a weboldaladbol, az internetből. Erről (is) szól a Net-Vonat.
Hat igen… tekeri az eletunket rendesen. En a termekpalettamnak felerol lemondtam az internet miatt… ez van.
Szia János!
Az internet csinál ilyen érdekességeket… egyik oldalon elvesz, másik oldalon visszaad.
Tehát lehet ha megnyíltak olyan piacok, amelyek eddig “láthatatlanok” vagy éppen elérhetetlenek voltak.
Az internet egy olyan vonat, amiről valóban nem érdemes lemaradni. De még mindíg rengeteg olyan kliens, potenciális kliens van, akit egyszerűen lehetetlen online elérni. Ezt se felejtsük el.
Ja, és azt sem, hogy meghosszabbították Zöld Ház programot, így le lehet még adni a támogatási dossziékat. Erről sem érdemes lemaradni, ritja alkalom, amikor az állam ad nekünk 6000 )hatezerÖ lejt!
Fent leszel a Net-vonaton?
Talakozunk ott, ha nem akkor majd megkereslek mail-en. Erdekelnenek reszletek az egyik reszerol a vallalkozasodnak. Infra.
Hát naná, hogy ott lesz… mindenki, aki számít ott lesz
Persze, hogy rengeteg olyan potenciális ügyfél van, akit lehetetlen online elérni… mindig is lesznek ilyenek.
Viszont azoknak az életét, gondolkodásmódját is kavarja ez a “netesedés” akik fent sincsenek… mert ugye ugyanannak az alakuló, változó társadalomnak részei.
Pl: A nyomtatott sajtó statisztikái lefelé mutatnak. Ezért egyre kevesebb pénzük van, hogy olyan cikkekkel fogják meg az olvasóikat, amelyek mellett a marketing üzenetek szépen termelnek.
Még gyengébb minőségű nyomtatott sajtó, még kevesebb elért potenciális ügyfél, ha itt üzensz a piacodnak.
Ott leszek Udvarhelyen.
De természetesen e-mailen, telefonon, skype-on, minden lehetséges módon igyekszem elérhető lenni
Üdv mindenkinek! A weboldalkészítésről az a véleményem, hogy soha nem tudjuk elmondani a webmesternek pontosan mit akarunk, ezért soha nem lessz a weboldalunk teljesen tetsző. Szerintem a legjobb lépés, hogy vannak az ú.n. CMS rendszerek, ami arra van kitalálva hogy különösebb HTML, PHP, stb programozási ismeretek nélkül bárki létre tudjon hozni weboldalt, tudja bármikor módosítani, stb.
Hogy mennyire “sokat tud” a weboldal (webshop, blog, fórum, stb), azt a CMS rendszer határozza meg amelyiket választottuk. Én először az “e107″ rendszerben hoztam létre weboldalt (Isten bizony nem értek semmiféle programozáshoz), majd áttértem a komplikáltabb “Joomla” rendszerre, itt még mindig segítséggel dolgozok.
A lényeg: a Te tudod alakítani, “buherálni” a saját weboldalad, akkor nem szorulsz másra, és bármikor bármit tudsz csinálni vele. Van egy új termékcsoport ami semmiképp nem illik bele a jelenlegiek közé? Semmi baj, létrehozol egy új weboldalt, csupán annyi kell hogy a webmester telepítse neked a rendszert, tovább te csinálod.
Rosszul hangzik a függetlenség?
Nyáguly Sándor
Sanyi, az van a weboldallal, hogy bármilyen “szarul” néz ki egy weboldal, nem számít annyira, mint az, hogy KOMMUNIKÁLJ.
Ezt nem könnyű jól csinálni, de csinálni kell. Csináld gyengén, de csináld. Egy “katalógus” weboldal a mai világban nem elég a boldogsághoz.
Tokeletesen egyetertek!Nem hangzik egyaltalan rosszul a fuggetlenseg
..en is igy csinalom egyelore… persze vannak trukkok… na ezekrol szeretnenk hallani a net-vonaton… \"sima\" marketing mellett az \"internetes marketingrol\"… Az igazsag pedig az, hogy egesz mas azert egy sajat magad kepere gyartott honlap, de megis olyan amit te tudsz \"buheralni\"

Apropo ha valaki Vasarleyhrol jona net-vonatra… es nincs mas programja is ..johet velem
Szep estet mindenkinek !
A tervezesrol a kovetkezok jutnak eszembe :
a/ a ma is talpon maradt es tobbe kevesbe jol mukodo vallakozasok vezteoinek egy resze, valoban meg mindig nem tervez, azaz nem fogalmazza meg es nem veti papirra a jovobeli viziojat, az oda vezeto utat.
Valojaban nekik szokott lenni ( eleg hatarozott ) elkepzelesuk a fentiek ertelmeben , CSAK nem ontottek formaba.
Ez egy szintig mukodokepes, de egyben a korlatokat is beepiti a ceg fejlodesebe : mivel a teendok, a mukodteto osszefuggesek nem ismertek, nem delegalhatok megfeleloen, igy a vezeto nelkulozhetetlen ‘leltari’ darabja lesz a cegnek. Igy a fejlodest a vezeto rendelkezesre allo szabad kapacitasa hatarozza meg, – jobban mondva korlatozza -.
b./ az irott malasztnak eros ( pszihes ) hatasa van, hiszen attol fogva, hogy letezik, terhelo nyomast gyakorol a megvalositasa iranyaba.
A leirt terv egy szerzodeskent is felfoghato.
c/ Valakit idezve ( elnezest kerek, nem tudom, hogy kit ) amit nem merunk meg, az nincs is elvegezve. A mereshez pedig a tervre, mint referencia ertekre is szukseg van.
Udvozlettel
Zold Gyorgy
Köszi a kiegészítést…
Olvasva a soraidat nekem meg az ugrott be, hogy: “Amit nem mérsz, azon nem tudsz javítani!”
És sajnos én sem tudom, hogy ezt ki mondta…
Bizony,meg egy tervezonek is meg kell terveznie a teendoit,nem csak a terveit es azelott kell tudja mit-mikor es hogyan merjen fel…
(Amugy nagy az Isten allatkertje,vannak benne agresziv kismalacok,stb,meg szorgos mehek,amelyek tobb minosegben termelik a mezet,attol fuggoen,hogy egyfajta vagy tobb viragra szallnak…)
En 22-re (sajnos) mast terveztem,de ezt vasarnap megoldom…
Viszlat a Septimia-ban!