Bejegyzések

77. Farkas Levente menni Amerika…

2010, április 1, csütörtök

Amíg el nem felejtem: biztosítsuk be a harmadik helyemet az Erdélyi Blogversenyben… Klikk ide!

Köszönöm!

——————————————————————————————————————-

Amikor megszületett a MarketingIskola, az volt a fejemben, hogy:

- a nem nyavalygós vállalkozó

- gyakorlatias eszközöket

- kapjon az ügyfélszerzés témakörében

Nem mintha ezt a tudást nem tudná bárki összeszedni (csak idő és gyakorlat kérdése), de a körülöttünk lévő változások miatt a leg talpraesettebb vállalkozó is csak kapkodja a fejét.

Aztán időközben kiderült, hogy a MarketingIskola ennél több… Hogy mit jelent, nektek azt itt találod: (Letölthető PDF) klikk ide! (A nemrég készült felmérésem első 112 válasza…)

Amint a PDFben is olvashatod, rengeteg jó indulatú kritikát, köszönetet és bíztatást kapok.

Viszont valami hiányzik…

Hiányzik a megvalósítás.

Teljesen fölöslegesen köszönöd meg, ha nem alkalmazod(eléggé)!

… alapos stratégia váltáson megy keresztül a MarketingIskola. Kevesebb résztvevővel, de sokkal alaposabb, úgymond “rugódós” üzemmódra fogok majd átmenni.

Két évre lelépek az országból…

Farkas Levente menni Amerika!

Lassan egy fél éve, hogy nyaggatnak… beadtam a derekamat…

Majd, amikor visszajövök, összesen 5o vállalkozásnak nekiesünk és “Eredményig Rugódjuk!”

Majd elindítjuk az “Értelmes Diák” és a “Művész” projektet is. (Ezekről majd jelentkezem…)

———————————————————————————————————————

Kaptam hideget, meleget az elmúlt 1 évben.

Öröm olvasni amit “inkognitóban írtok”….

Van keserű szájíz is, hiszen az utóbbi blogbejegyzéseim olvasói száma alapján több mint 2 000 szavazatom kellene legyen (ha fele szavazott volna az olvasóknak) a Blogversenyen. Olvasnak, megköszönik de nem szavaznak. ( ? )

Egyelőre lelépek az országból, majd ott folytatjuk, ahol abbahagytuk… Valószínűleg sokkal kevesebb résztvevővel, de sokkal mélyebben.

Talán nem az ilyen hangulatú bejegyzésekhez vagy szokva…

Úgy éreztem, hogy nem lenne korrekt, ha “csendben” bezárnám a kapukat.

Kívánok Kellemes Húsvéti Ünnepeket és Vicces Április elsejét. A teljes bejegyzés igaz… kivéve, hogy beadtam a derekamat. Nem megyek sehova… még “el kell” viselj! : )

Frissítve:

Ma már nem április 1. Akkor lett volna igazán jó poén, ha akkor olvasod ezt a bejegyzést.

52 Hozzászólás. Szólj hozzá te is!

  1. Csaba K. szerint:

    Ma ez volt az első, amit beszoptam… de teljesen! :) Jó marketinges!
    A sorok közti üzenetet megértettem!

  2. Csaba szerint:

    Na ez azért övön aluli volt!
    Már a címben kételkedtem, majd a bejegyzés alatt megint ránéztem, hogy ma április 1, de mire végigolvastam, annyira beleéltem magam, hogy elhittem!

    Mit jelent az, hogy nem adtad be a derekadat? Ki akar “lenyulni” téged?
    Ahogy a workshopon mondtad: “Léci, léci, léci!”
    Valóban kell a rugódás.

    • Levente szerint:

      Dupla Yessss :)

      Háát vannak néhányan, akik le akarnak “nyúlni”. Ugyanezt kellene csináljam, amit most, csak hurcolnának keresztül-kasul a világban…

      Azt se felejtsd el kérlek, hogy az én “Léci, Léci, Léci!”-m mire vonatkozott! :)

  3. N.W.Gassner szerint:

    Már kezdtem aggódni hogy valóban itthagysz bennünket….

  4. Russu Zoltan szerint:

    Mindenesetre mar azon filozofaltam h Amerikaba hol is lehet kavezni.. Nem felejtetted el ugye Levente szaktars? Udvozlet.

  5. Gaspar szerint:

    Eztet jo bekaptam. Mar meg is ilyettem mikor azt mondtad, hogy lelepsz. Olvasni mindig elolvastam a jegyzekeidet, de nem sikerult mindenben tanacsaidat belevetni. A konkurebcia is lepet egy olyant, hogy nekem vagy a vegzetem lessz vagy kitartok mig jobb lessz. El ne menjel mert jo olvasni egesegesen gondolkodo emberek otleteit bebejegyzeseit

  6. Erzso szerint:

    Én nem vettem be! Talán azért, mert nem ílyennek ismerlek. De az is lehet, hogy ma már 4szer megszivattak és abban is kételkedem, hogy van gravitáció.

  7. N.W.Gassner szerint:

    Szavaznánk de nem lehet. Utánna kellene nézni.

  8. B. Réka szerint:

    En is horogra akadtam!
    S mar akartalak is le tolni, hogy mert hagyod itt amit ilyen jol felepitettel magad korul. De hat ugy latszik nem kellett:)))
    En olvasom is, kosznom is, de szavaztam is:D
    Kellemes husvetot nektek is!

  9. Ikaffalwy szerint:

    Te Levente !

    Nem lenne könyebb mindezt jól megválogatott társasággal egy Óceánia-i szigeten művelni, mármint azt az 50 céget s ott kikiáltjuk a tengerentúli Székely Őrgrófságot vagyis az Overseas ChairHood of Siculorum.

    Felosztjuk az ellátmányi területeket s most nem kell marketing, hiszen mindenki csak egy dolgot fog művelni. Csak konfliktus-menedzsmentre lesz szükség s marketinre 10 év múlva.

  10. Marika szerint:

    Szia,
    huha ez meg viccnek is rossz volt…teljesen igazad van azzal kapcsolatban, hogy a megvalositasok akadoznak, viszont szuksegunk van rad…kenyelmesek vagyunk es kell valaki, aki neha-neha rankszol es megmutatja, hogy merre tovabb.
    Ami a szavazatokat illeti…mindig szavazok, amikor ramszolsz…tedd meg gyakrabban es latni fogod az eredmenyet ;)

    • Levente szerint:

      Ok… Tenx : ) Asszem holnap van az utolsó lehetőség, hogy szavazz… úgyhogy nem foglak többet emlékeztetni.

      Asszem nem “ránkszólás” kell! :)
      Úgy érzem, hogy ennél tovább kell menni… Piszkálás és rugódás kell!

  11. Imre Attila szerint:

    A mai napom, nagyon komoly, ahozz képest, hogy április 1-e van! Ez esett a legrosszabbul, de a legjobban is! ;)

    Szép napot!

  12. Levente szerint:

    Ennek szívből örülök :)
    Ne legyen komoly a mai napod… nézd csak meg az életedet: Abban voltál sikeres, amit nagyon komolyan vettél, vagy abban, amit egyszerűen csak csináltál?

  13. Erika szerint:

    Na ez még április elsejánek is durva vicc volt kérem szépen :) ).
    Kétszer el kellett olvassam a végét, hogy elhiggyem hogy azért csak itthon maradsz, piszkálni minket :) .
    A projektekről várunk többet.
    Addig is Kellemes Ünnepeket.

    és kitartóan szavazgatok is.

  14. Kosa Imola szerint:

    Hat en is bedoltem…aztan orultem, hogy megsem Amerika lesz gazdagabb. Ritkan szolok hozza, mindig olvaslak es szavazni is szavaztam tobbszor. Remeltem, hogy felkerulsz a masodik helyre…Majd legkozelebb.
    Tovabbi sok sikert.

  15. Bálint szerint:

    Basszus én teljesen bevettem :) )
    Meg is feledkeztem a mai nap jelentőségéről :P

  16. Elemer szerint:

    Te diszno marketintes Teeeee! :) )

  17. Zsuzsa szerint:

    Ez érzelmi zsarolás :) – egyrészt.
    Másrészt, ha már megfordult a fejedben… Szóval „te megmondtad”.

  18. Muzsi Attila szerint:

    Arról volt szó, ha jól emlékszem, hogy naponta egyszer lehet szavazni. Mielőtt szavaztam, belenéztem a blogokba, és téged szavaztalak meg. Van ott még egy pár jó blog, jó ötlete volt a szavaztatással az üzletesnek. Én azt is nézem, hogy egy blog mit ad? Számomra te voltál a nyerő. De ha Amerbe mentél volna, onnan is írhattál volna a honlapodra. Na, kellemes húsvéti ünnepeket.

  19. Muzsi Attila szerint:

    Nem tudtam csak egyszer szavazni, azóta valami be sem enged a szerverre, egyszerűen nem enged be, azt mondja hogy az én ip címem speci le van tíltva. Megszoktam, hogy engem innen-onnan kitiltanak.

    • Levente szerint:

      Ha Amerbe mennék, nem folytatnám.
      Látni, érezni kell az itteni valóságot, hogy ahhoz mérten tudjak írni…

      Egyébként hivatalosan nem egyszer szabad szavazni…
      Ez valószínűleg egy kis szervezési baki…
      Köszi, neked is : )

  20. Bartalis-Fábián László szerint:

    Késő délutánig sikerült meguszni az elsejét de neked sikerült bekapatni horgot.
    De azért nagy kő esett le a szivemről az utolsó mondatnál. Hatásosabb lett volna ha egy utolagos blog bejegyzésben teszed :) )
    Örvendek, hogy csak Április egy.
    Szavaztam és szavaznék de nem engednek a szerverre.

    Kellemes Húsvéti Ünnpet!

    UI. Site Talk sem enged be

    • Levente szerint:

      Akkor végre csak összejött : )
      Hogy őszinte legyek, eszembe jutott, hogy egy újabb bejegyzésben tegyem, osztán csak meggondoltam magam…

      Köszi, hogy te is visszajelezted a szavazási problémát. Így ha jelzem, hogy gond volt, akkor “bizonyítani” is tudom…

      A site talkal nemtudom, hogy mi lehet a gond.
      Mondjuk még igen friss kezdeményezés (pont ezért tartom igazán érdekesnek) lehet ha a technikai részével még nem sikerült utolérjék magukat.

      Kellemes Ünnepeket neked is! : )

  21. Zoltán szerint:

    1. Ha szavaztál egyszer egy nap, már nem enged szavazni.Majd másnap.
    2. Aki menni akar engedni kell.
    A bogár már úgy is a fejében van.
    3. Te nem akarsz (még) menni.
    4. Logikusnak tünt, hogy április 1.
    5. Az elmélettől a tudásig (\"filling\")majd a megvalósításig van 1-2 lépés, esetleg akadáj.
    Van amit már rég hasonlóan csinálsz de csíszolódnod kell.

  22. Zold Gyorgy szerint:

    Gratulalok !

    A jo reklam iskolapeldajatlathatjuk : hirre/tortenetre ultetett informacio, amelyben erzeseket ebreszt ( ‘milyen kar, hogy elutazik ‘ ) majd feloldoz, katarzist ad ( megsem adta be a derekat ), igy meg jobban ‘beegeti’ elmenkbe a Farkas Levente ‘markanevet’.

    Egyben a ‘kolyokkutya eladasi’ technikat is bemutatja : miutan megkedveltuk, mar veszi is el a celkozonsegtol ( ket evre elutazik …), majd megis ( a ragaszkodasert cserebe ) ‘visszaadja’…

    Megegyszer gratulalok a szellemi bukfenchez !
    ( a jo humor az intelligens emberek kivaltsaga :) )

    Udvozlettel

    Zold Gyorgy

  23. Kata Markon szerint:

    hat ezt en leszivtam….mar terveim is voltak, hogy mit is kezdek en veled Amerikaban….

  24. Darvas László szerint:

    Nem tudom, kaptál-e még ennyi hozzászólást blog-bejegyzésre :-) :-)
    Mindenképpen nsikeresnek gondolom, legalábbis a reakciók alapján.
    Én a reggel arrább tettem, mert a címéből úgy gondoltam, valami nagy marhaság lehet, te úgysem mész sehová, majd később megnézem, miről is van szó. Az nem jutott eszembe, hogy ma a bolondját szívatja a marketinges barátom :-)
    Node nem csalódtam benned, nem mégy te sehová, csupán végzed a munkádat és úgy gondolom, egyre jobban. Csináld meg a saját \"Voros\" rugódó programodat, tudod mire célzok, itt neveket nem mondanek.

  25. Acs Zoltan-Levente szerint:

    Egy kicsitt meg ijesztettel, az ok hogy en elmegyek egy fel evre 2 het mulva, mivel stabil tokevel szeretnek majd kezdeni, de ha egy ojan ember mint te lelepne az orszagbol az mar tenyleg aggaszto lenne!!!

  26. Attila szerint:

    Áldott Húsvétot kívánok!
    Örülök, hogy csak áprilisi tréfának szántad Amerikát, de jól megmozgatta az embereket.

    Az 5o cég, akit rugódni kell, nagyon kecsegtet.

  27. Zsuzsa szerint:

    Azt hiszem, itt egy hosszabb tanulási folyamatról van szó: feszültségkeltés (feszültség keletkezése) – tett/reakció – tanulság/következtetés levonása – viselkedésmódosítás, feszültség – reakció – következtetés – viselkedésmódosítás stb.
    Szóval, azt hiszem, minden kicsi sikert meg kell ünnepelni, mert „apró cseppekből lesz a tenger”… Jó dolgok alakulnak itt, de lassan. Csak bírja az ember cérnával – s lássék a vége.
    Ami az Enigrót illeti, egyszer én is kiszúrtam, de egyszerűen nem teremtettem időt rá, hogy rendesen tájékozódjam felőle, úgyhogy nem „másztam bele”. (Szóval, itt a kliensek nem „kifejezetten nők”, bedolgozik a bal agyfélteke is :) ).
    Ami pedig Ámerikát illeti: kíváncsi vagyok, milyen tapasztalatokról számol be majd a másik Levente, ha visszajön.

    • Levente szerint:

      A másik Levente nem Ámerikába megy… de elég messze lesz…

      Én tudom, hogy a tanulás az egy hosszabb folyamat, de attól még több megvalósítást szeretnék látni : )

      Teljes mértékben egyetértek, hogy “cseppekből áll a tenger”, talán az a gond, hogy nem mindig elég világos számunkra: pocsolya, tó vagy tenger készülget? : )

      • Zsuzsa szerint:

        Amúgy, ezt „csak” azért írtam meg, nert sztem ha valakit tényleg érdekel valami, és „nem babra megy a játék”, igyekszik több forrásból is ellenőrizni, mi a helyzet, akármilyen hitele is legyen az eredeti forrásnak :) . No offense
        (És ha már az önismereti leckénél tartottunk…)

Szólj hozzá!

*