60. Ebből lehet, hogy hiszti lesz: “Jézusmarketing”
Rohangálós tevékenység kapcsán ez az év lejárt a Marketingiskola számára.
Az elmúlt 12 napban 9 különféle esemény volt. Most meg három napig reggeltől estig tanulok, hogy a jövő év még tempósabb, tartalmasabb lehessen.
Ezen a héten Kolozsváron kezdtünk a Jolly előadótermében. Köszönöm a segítségüket… ha igazán exkluzív fürdőszobában gondolkodsz, akkor muszáj benézz hozzájuk.
Kedden a marosvásárhelyi Concordia is kitett magáért (bár néha túlfűtötte a hangulatot).
A tegnap (csütörtökön) Csíkszeredában voltunk. Itt kiemelt köszönet illeti a Hargita Megyei Tanácsot és a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökséget, akik igen sokat segítettek a Workshop megszervezésében.
Akikről viszont feltétlenül beszélni kell: a résztvevők.
Azok a vállalkozók, akik ebben a nemnormális világban, a nemnormális piaci körülményekkel, nemnormális munkaerőpiaci feltételekkel dacolnak, nekikönyökölnek és húzzák, tolják az igát.
Őszinték, hálásak, építő jellegű kritikával látnak el.
Ők azok, akik nem nyavajognak, hanem azon igyekeznek, hogy a folyamatosan változó körülményeket megértsék és abból a lehető legtöbbet kihozzák önnmaguk és a környezetük javára.
Őszintén csodálom a munkádat, a kitartásodat, a szándékodat!
Büszke vagyok rá, ha segíthetlek…
Képzeld el: Mi történne, ha te és a hozzád hasonlóan gondolkodó elmék lelépnének ebből az országból?
Majd képzeld el azt is, hogy ki az aki nyugodtan leléphetne a környékről és senkinek fel sem tünne…
Hmm… most veszem észre, hogy ma a “Jézusmarketingről” akartam írni, de majd legközelebb…


Hajrá Levente! Csak így tovább.
Azért te is dőlj hátra néha, lépj hátra kettőt, mert ahogy ránk, rád is rádfér. Itt a nagy alkalom Karácsony, meg az Új Esztendő kapcsán is.
Áldott Karácsonyt, “marketingiskolások”!
Köszi … megfontolandó
Kedves Levente!
Én is csodálom a munkádat,kitartásodat,szándékodat!
Megszivlelendő igazakat irsz…!
Neked és minden ‘marketingiskolas”nak)-magamnak is
KIVÁNOK KELLEMES ÜNNEPEKET,
BÉKÉS-BOLDOG KARÁCSONYT!
és…nem nyavalygunk és nem lépünk le!!
Az igaz, ami neked igaz … de az a legjobb, ha csinalsz is bizonyos dolgokat. Azaz haladsz
Igen Buldog Karacsonyt neked is
Köszönöm a sok ingyentanácsot, legtöbbjét ismerem, megtapasztaltam, de úgy látszik még van mit tanúlnom, azért is szivesen olvasom el minden leveled. Kellemes ünnepeket és ha jövőre is ingyenesek a tanácsaid, nem vagyok az a típus, aki a segítséget megtagadom. Minden jót, Attila.
Érdekes dolog ez az ingyentanács …
Használd, alkalmazd és akkor lehet haszna.
A legjobb ügyfeleim attól jó ügyfelek, hogy nekiállnak és csinálják.
Kellemes Ünnepeket neked is!
És azóta is a keresztmarketingen jár a fejem….
Békés Karácsonyt, biztatóbb Újévet a Marketingiskolának (tanárjainak és tanulóinak)