41. A siker a szerencsén múlik …

Nemrég olvastam egy jó idézetet:

“A siker a szerencsén múlik. Ezt bármelyik vesztes megerősíti neked”

Earl Wilson

A következőt már régebben hallottam … sajnos már nem emlékszem, hogy ki mondta.

“Szerencse = lehetőség + tudás”

Erre talán azt mondod, hogy:

“Nekem van ötletem, van elképzelésem, hogy mivel kellene foglalkozni, plusz a tudásom is megvan hozzá, de nincs lehetőségem elindítani az elképzelésemet, mert nincs tőkém.

Nos ha ezt mondod, vagy valami ehhez hasonlót, akkor itt egy nem “okostojás” idézet, hanem egy statisztikai adat:

“Az 1 millió dollárnál magasabb bevételű vállalkozások vezetői között, többen vannak, akik a semmiből építették fel a cégüket, mint azok akik vásárolták vagy örökölték.”

Hajlamosak vagyunk “DE”-k hadát felállítani, amivel Önmagunknak megmagyarázzuk a sikertelenségünket:

– de nincs pénzem

– de az állam

– de a konkurencia

– de az ügyfél

– stb.

De, de de, de, de …

DE azt nem nézzük meg, hogy mennyire igyekszünk TUDATOSAN dolgozni. Nem csak dolgozni … TUDATOSAN dolgozni. A legtöbb vállalkozó valamikor  több, kevesebb sikerrel nekifogott valaminek és azóta (ugyanúgy) azon dolgozik.

DE azt nem vesszük észre, hogy időközben mekkorát változtak a piaci viszonyok.

DE azt nem vesszük észre, hogy amit ezelőtt 3 évvel nyújtottunk az ügyfeleknek, az már nem elég.

DE azt nem vesszük észre, hogy az elmúlt csupán 1 – 3 évben mekkorát változott az ügyfelek gondolkodásmódja.

Minden vállalkozás vezetőjének a borsódzik a háta, amikor egy munkatárs kifogásokat keres, hogy mit miért NEM lehet megcsinálni … és csak ritkán csücsülünk át a ló másik oldalára …

Persze a jelenlévő mindig kivétel …

Néhány napja beszélgettem egy régi barátommal és csak úgy sziporkáztak az ötletek, hogy a vállalkozása kapcsán miket kellene megcsinálni. Majd egyszer azt mondja: “Jó – jó … de ezeket meg is kell csinálni …!”

Hát igen! Semmiből semmi lesz …

Valamiből valami lesz. Ha ugyanazt csinálod, amit néhány éve, akkor (nemsokára) annak is semmi lesz az eredménye.

Ugye most olvasod ezeket a sorokat. Valószínűleg nem ez az első irományom, amire rászánsz néhány percet.

Eddig mit valósítottál meg azokból a dolgokból, amelyekről írogatok neked?

Őszintén érdekel, hogy eddig mit próbáltál ki és mekkora sikerrel?

Ha semmit sem próbáltál ki, akkor mi a Te “DE” kifogásod?

Ez egy teszt lesz számomra is … szóval te miért is vagy Marketingiskola tag?

40. A bűvös négyes

Egy-két gondolat … remélem tudod haszonsítani.

Klikk a képre a videó elindításához (hangfalra van szükséged). A videó jobb alsó sarkában, jobbról a második gomb segítségével tudsz hangosítani, halkítani.

39. “Hogyha én azt tudtam volna …!”

Az első (próba)videóbejegyzésem, egy olyan lehetőségről (és egyben veszélyről), amely néhány éven belül még jobban fel fogja forgatni a piaci erőviszonyokat.

Vajon időben megértjük, felfogjuk ezt? Vajon ha megértjük, felfogjuk élünk is majd ezzel a lehetőséggel? (Egyesek biztosan …)

Talán évek múlva lemondóan legyintünk és megint elmondjuk, hogy: “Hogyha én azt tudtam volna …”

Rajtunk … rajtad áll!

Klikk a képre a videó elindításához (hangfalra van szükséged). A videó jobb alsó sarkában, jobbról a másdik gomb segítségével tudsz hangosítani, halkítani.

A marosvásárhelyi ingyenes előadás programja:

Augusztus 14. – Péntek

9:45 – 10.00 Regisztráció

10.00 – 10.10 Nagy Imecs Hunor köszöntője – A www.sigma-net.ro tulajdonosa

10.10 – 11.30 Farkas Levente – Az internet és a megváltozott fogyasztói szokások – Marketing és Internet marketing

11.30 – 12.00 Nagy Imecs Hunor – Költséghatékony menedzsmentrendszerek, hogy csökkenjen az adminisztrációra szánt idő és pénz. Eszközök az ügyfelek hatékony kiszolgálásához

12.00 – 12.15 Kávészünet

12.15 – 13.15 Farkas Levente – Ha lenne saját újságod, rádiód, TV-d, az segítené a vállalkozásod marketingjét?

13.15 – 13.30 Geréb Róbert – Ha lehetőséged lenne rá, hogy legálisan, ingyen, lojális és pontos munkatársad legyen, akkor adnál fizetést valakinek?

Na? Jösz? Erre a linkre kattintva lehet jelentkezni!

38. Az ember feltalálta a kereket!?

Mielőtt arra gondolnál, hogy pár ezer évvel le vagyok maradva az emberiség fejlődésével, mindjárt kifejtem, hogy miért lehet érdekes a vállalkozásodnak, a kerék feltalálása.

El tudod képzelni a világot kerék nélkül? Nincs talicska, kasszagép, nem létezik ajtósarok, a mechanikus órák nem működnek és még az akváriumom vizét sem tisztítja a szivattyú. Senkinek sem kérdés, hogy a kerék feltalálása fokozatosan megváltoztatta az emberiség életét, életmódját.

Elég, ha csak arra gondolsz, hogy a szállítás, közlekedés témakörében, mekkora hatékonyságnövekedés következett be, a legegyszerűbb szekér összetákolásával.

Ahogy Nyilas Misi munkaadója mondaná: “Ugorgyunk!”

Jóval a kerék feltalálása után (durván 15o éve) jött Edison és addig tett-vett, amíg egyszer csak gyertya és olaj nélkül világosságot csinált. (Szénszál, villanyégő stb.) Ez mennyire változtatta meg az emberiség életmódját? Egyik oldalon az olajlámpa, meg gyertya üzletágat lassan tönkretette, de a másik oldalon olyan hihetetlen (pozitív) változásokat vitt be az emberiség életmódjába, amit a 21-ik században igazából képtelenek vagyunk felmérni.

(Ok … tudom, hogy közvetve Edison “bűne”, hogy néha a szemből jövő autóvezető minden lelkiismeret furdalás nélkül a tarkómra égeti a retinámat, de ettől függetlenül sokkal több jót hozott az elektromosság ilyen kihasználása, mint rosszat.)

“Ugorgyunk!”

Az a “www” micsoda … igen. Az a fránya internet és az a fránya számítógépvilág.

Egyesek sastechnikával támadják a számítógépek billentyűzetét, mások meg WC-re sem tudnak menni Internet nélkül.

A kerék feltalálása, majd a gyertya nélkül “lőn világosság” után az Internet világa is megváltoztatta/változtatja az emberiség életmódját.

Hogy ennek mi köze a vállalkozásokhoz?

1. Azok az emberek, akik szekér nélkül a legtöbb fát vitték a hátukon és ebből jól megéltek, gyűlölték a kerék feltalálóját.

2. Edisonnak valószínűleg a halálát kívánták a világító olaj és a gyertya gyártói/kereskedői.

Néhány év múlva Te fogsz vagy Téged fognak gyűlölni?

Ha nem tanulod meg saját céljaidra kihasználni az internetet, a szoftvereket, akkor Te fogsz gyűlölni és irigykedni. Ha megtanulod, akkor téged fognak. Válassz …

Az internet megváltoztatta és folyamatosan változtatja a vásárlói szokásokat.

Lenulláz kommunikációs csatornákat, felerősít új lehetőségeket.

Döntsd el Te, hogy ebben az internet és számítógép alapú társadalomban otthonosan kell-e mozognod?

A különféle ingyenes és több tíz ezereurós szoftverek fölöslegessé tehetnek, tesznek aktatologatókat, kapunyitogatókat. Növelik a hatékonyságot, emlékeztetnek, számolnak, eszedbe juttatják a házassági évfordulót és egyéb fontos eseményeket … (ismerek szülőt, akinek automata mail jön, a lánya fogalmazásgátlójának emlékeztetője gyanánt …)

A Te döntésed, hogy ebből (is) kimaradsz-e vagy sem? Ha egyetlen javaslatomat fontolod meg, akkor ez legyen az: “Lépésenként bele kell ásnod magad az internet és a munkádat segítő szoftverek világába … Nincs B opciód!”

Talán azt mondod, hogy: “Még ráérek!” … egyszer Boldogan, Bódultan, Büszkén én is ezt mondtam … majd 6 órát fagyoskodtam az Aradi vonatállomáson …

Talpra erdélyi magyar!

Hív az internet és a munkádat segítő szoftverek világa!

Itt a link, ahol jelentkezhetsz a jövő pénteki (augusztus 14) marosvásárhelyi ingyenes előadásra. Klikk ide: Regisztrációs űrlap.

A helyek és a kávészünet miatt a meghívómnakSigma-net tudnia kell, hogy hány résztvevővel számoljon. Kérlek csak abban az esetben jelentkezz, ha valóban el is jösz. Tehát mégegyszer itt a Regisztrációs lap.

37. Sok köszönet + Ingyenes Előadás

Dolgoztunk. Kolozsváron is és Székelyudvarhelyen is.

www.marketingiskola.ro - Marketing Edzőtábor Székelyudvarhelyen
www.marketingiskola.ro

Nem csak a résztvevők … én is dolgozom 🙂

Farkas Levente - www.marketingiskola.ro
Farkas Levente - www.marketingiskola.ro

Az egyik résztvevő válasza arra a kérdésre, hogy: “Reálisnak tartod-e, hogy az itt tanultakkal el tudod érni a szeminárium díjának többszörös megtérülését?”

Válasz:

“…ha csak 1o%át fogom átültetni a gyakorlatba, akkor is többszörös a megtérülés…”

A kiértékelőlapok alapján több résztvevőnek jól esett, hogy megfoghatatlan és alkalmazhatatlan elméletek helyett, piacra és cégre szabott eszközöket kaptak. Arra vagyok kíváncsi, hogy a sok – sok sürgős teendő mellett az igazán fontosakra hányan fognak időt szánni, hogy lépésről lépésre tovább finomítsák a Bevételgenerátorukat.

Természetesen az ígéretemhez hűen, minden résztvevő Ingyen megkapja majd a “reklámszövegírós” tananyagot … egy kis türelem. Még dolgoznom kell rajta és még ezt – azt le kell tesztelnem, hogy igazán jó legyen.

Kemény hét volt … én is sokat tanultam (Az infrapanelektől kezdve a vérnyomásmérőkig, egészen addig, hogy a Ferrari is SKF csapágyakat használ … 🙂 )

Még egyszer köszönet a Transindex-nek (+ a www.cegek.ro-nak) és a Székelyudvarhelyi Príma Rádiónak, hogy minden résztvevőnek pótoltak 5oo Lejt.

Köszönet a kolozsvári Still Hotelnek és a székelyudvarhelyi Küküllő Szállodának a helyszín biztosításáért. És külön köszönet a munkatársamnak is – Kiss Csillának – a szervezésért. 🙂

A következő esemény Marosvásárhelyen lesz.

Augusztus 14-én a Sigma-Net meghívására Marosvásárhelyen fogok egy ingyenes előadást tartani. Néhány kedélyborzoló gondolat az internet és az automatizálás világáról… Te ottleszel?